TSMT terápia Balatonalmádiban

A Tervezett Szenzomotoros Tréning egy  mozgás alapú szenzoros integrációs terápia, amely az idegrendszer érési folyamatait támogatja.

Szeretettel várom egyéni TSMT foglalkozásaimra az érdeklődő szülők gyermekeit!

Kunné Solti Éva

szakvizsgázott testnevelő és gyógytestnevelő tanár, TSMT-terapeuta

06 70 7755387, igazgyongymuhely@gmail.com 

 

Egyre többször tapasztaljuk, hogy az iskola előtt álló, illetve első osztályt végző gyermekek szülei rácsodálkoznak, hogy mi már ennyi éve jelen vagyunk Balatonalmádiban, és mennyire sajnálják, hogy korábban nem találtak meg minket. 
Hiszen az iskola előtti 2 év meghatározó és igazán hatékony a gyermekek érési folyamatainak támogatására. Akiknél súlyosabb vagy látványosabb nehézségek állnak a háttérben, ott már pár évesen megkeresik és legtöbbször megtalálják a segítséget. 
 
    Más a helyzet, amikor egymástól függetlennek látszó apró jelek mutatkoznak. Sokszor csak utólag áll össze a kép, amikor az iskolában tanulással vagy éppen beilleszkedéssel kapcsolatos problémák kerülnek felszínre.
Ezért a honlapra hamarosan felkerül egy részletes tünetlista, születéstől iskoláskorig. Szeretnénk segítséget nyújtani, mert az időben megkezdett célirányos fejlesztés később már nem pótolható.
 

 

 

 

Kollégáinkkal több éve dolgozunk Balatonalmádiban és környékén.

Sok lelkiismeretes szakember küzd a gyermekek testi-lelki egészségének megőrzéséért. Folyamatosan tapasztaljuk azonban az egységes, minden területre kiterjedő fejlesztés hiányát.

Célunk, hogy a különböző szakterületen tanult pedagógusokkal együttműködve a gyermekek érzelmi,- értelmi,- és mozgásfejlődését teljes harmóniában segítsük.

A legtöbb kisgyermek nagyon ügyesen kompenzálja hiányosságait, így a szülők nem mindig veszik észre a problémákat, vagy nem tulajdonítanak jelentőséget nekik. Viszont minél korábban kezdjük meg a célirányos fejlesztést, annál sikeresebb lesz a terápia. 

Ha az iskola előtt van még egy vagy két év, mire beül az iskolapadba, az alapok újra felépítésével egy jól működő, fogékony, a környezeti ingerekre jól reagáló idegrendszerrel kezdheti meg a tanulást, magabiztosan, szorongás nélkül.

Sok szülő gondolkodik még mindig úgy, hogy gyermekét visszatartja egy évet az óvodában, majd beérik a természetes ütemében, vagy majd az iskolában utoléri magát. Sajnos az a tapasztalat, hogy az eltérő fejlődésű gyermekek nagy részének nem elég csupán az idő, és 7 évesen sem lesz érettebb az iskolára. Az első osztály végére aztán megkezdődnek a vizsgálatok, másodikra akár a kognitív fejlesztés, de addigra értékes éveket vesztegettünk el.

Kedves szülők, nagyszülők, pedagógusok!

Szeretnénk segíteni, hogy gyermekük legérzékenyebb életkorában hatékonyan fejleszthessük azokat a készségeket, képességeket, amelyek a tanuláshoz, a közösségekbe való beilleszkedéshez, és a kiegyensúlyozott lelki fejlődéshez nélkülözhetetlenek!

 

 


Újdonságok

TSMT Mozgásterápia Balatonalmádiban

2021.08.10 17:39
TSMT MOZGÁSTERÁPIA BALATONALMÁDIBAN A Tervezett Szenzomotoros Tréning olyan mozgás alapú...

—————

Mozgásfejlesztés, mozgásterápia

2021.08.03 21:48
Mozgásfejlesztés vagy mozgásterápia Az utóbbi időben egyre több szülő kérdezi meg tőlünk, mi a...

—————

Igazgyöngy Mozgás és Készségfejlesztő Tábor Balatonalmádiban

2018.05.02 18:53
  Kedves Szülők! Mozgás,-és készségfejlesztő táborunk jó lehetőség gyermekeik számára egy hét...

—————

PSZICHOháttér: Tartsd sikerben, hagy örüljön!

2016.10.02 20:59
Ajánlom figyelmetekbe Gyarmathy Éva gondolatébresztő...

—————

A korai fejlesztés jelentősége

2016.10.02 18:55
  Kunné Solti Évának hívnak, testnevelő és gyógytestnevelő tanárként dolgozom a Vörösberényi...

—————

BABATORNA ADRIENNEL

2016.10.02 18:29
Balatonalmádiban újra indult a babatorna! Várlak  szeretettel  a kisbabáddal a vidám...

—————

HRG terápia Zircen

2016.10.02 18:25
HRG terápia és gyógyúszás indult Zircen! Vízben, játékos formában történő fejlesztő hatású...

—————

HRG terápia

2016.04.21 19:08
2016-ban tavasztól őszig az előző évekhez hasonló módon és helyszínen tartja Idrisz-Majbó Adrienn a...

—————

Gyöngyhalász tábor az Öböltv-ben

2015.07.12 11:34
Ajánljuk minden kedves szülő, gyermek és pedagógus figyelmébe az Öböltv összeállítását idei...

—————

Gyöngyhalász mozgás,-és készségfejlesztő nyári tábor

2015.05.12 17:03
Immár ötödik éve szervezzük meg táborunkat 5-8 éves korosztály számára!   Szeretné megtudni,...

—————


Hasznos linkek

Új módszerek a kisikolások testnevelésében
 
Dr. Gyarmathy Éva: kreatív tehetség és tanulási zavarok
 
Dr. Gyarmathy Éva: A teljesítménykényszer megöli a kreativitást
 
Dr. Gyarmathy Éva: A tehetséges gyerek a semmittevésben fárad el a legjobban
 
 
 
 

 

 
K. Nagy Emese PhD
A logikai és táblajáték-foglalkozások szerepe a matematikatanításban

www.ofi.hu/tudastar/logikai-tablajatek

Gyarmathy Éva: A digitális kor és a sajátos nevelési igényű tehetség

https://real.mtak.hu/8816/1/GyarmathyFordul%C3%B3pont.pdf

 

 


Elérhetőség

igazgyöngy.műhely


gyöngyhalász modell

/album/strankonyvtar/wp-20141110-12-48-42-pro-jpg/

—————

/album/strankonyvtar/wp-20141110-12-38-30-pro-jpg/

—————

/album/strankonyvtar/bemutato-ora-2014-10-20-4-jpg/

—————

/album/strankonyvtar/honlap1-jpg/

—————

/album/strankonyvtar/honlap2-jpg/

—————

/album/strankonyvtar/honlap3-jpg/

—————

—————